
A néptánccal a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskolában kerültem először kapcsolatba véletlenül, mondhatni figyelmetlenségből, aztán az derült ki, hogy nem is vagyok teljesen béna benne, meg szeretem is csinálni.
Így kerültem a Kecskemét Táncegyüttesbe, ahol sok évig táncoltam, először az utánpótlás, majd a felnőtt válogatottban, bejárva fél Európát Finnországtól Törökországig.
Majd’ egy évtizednyi kihagyás után a Forgatós Kamarához 2013 tavaszán csatlakoztam. Kedvenc táncaim a forgatósok, azok közül is azok, amiknél nem kell megszakadni fizikailag.